vissza | nyomtatás

Földes József

Földes József

 

Sátoraljaújhelyen születtem 1949-ben.
Ahogy visszaemlékezem, alighanem
édesanyám kit
űnő, ízletes főztje miatt
választottam ezt a hivatást.

A vendéglátóipari szakközépiskola elvégzése után a budapesti Béke Szállóba kerültem. Glázer Józseftől tanultam meg a szakma csínját-bínját, de kiváló mesternek bizonyult abban is, hogy emberségre nevelt. Akkoriban szerettem meg a magyaros konyhát, amelynek tántoríthatatlan híve vagyok. Igaz, ma már kevesebb olajjal főzünk, a köret is kisebb adag, mint régen, több a zöldség, vagyis megújulnak a magyaros ízek-zamatok.

1970-ben kerültem a Duna InterContinentalba, 1981 óta a Csárda étterem konyhaf
őnöke vagyok. Büszke vagyok rá, hogy vissza-visszatérő vendégeink szívesen rendelik a Bakonyi betyárlevest, a Csárda tokányt, a Puszta steaket, a Boszorkány kelyhet, amit mi vezettünk be. Ezeknek a specialitásoknak külföldön is nagy sikerük volt: kilencszer jártam az NSZK-ban, főztem Finnországban, Portugáliában, a genfi InterContinentalban, az Egyesült Államokban Floridában, Houstonban és New Orleansban, s ottjártunk után az InterContinental szállodalánc éttermeiben mindenütt az étlapra került a Bakonyi betyárleves – a mi receptünk alapján.

Azok közé tartozom, akik szívesen tanulnak másoktól. Sokat köszönhettem Eigen Egonnak, aki egy ideig itt a mesterem volt. Liz Taylor, Roger Moore, Yoko Ono is megkóstolta f
őztömet, Liztől még egy receptet is tanultam, az Ananászos füstölt sonkát. Otthon is szívesen kötöm magam elé a kötényt, családom is kedveli a magyaros ízeket. Vallom: ezt a hivatást csakis szívvel, lelkesedéssel lehet művelni.